Kutattam, kerestem
Szíveket törtem össze
Éveket hiába vártam
De hittem, hogy meglelem
Az igazi nőt, az egyetlent
Ki szeressen végtelen
Olvadjon, mint a jég
Napsugaras nyári napon
Ha forrón átölelem
Az ölelésben benne lesz minden
Vágy, szerelem, az egész életem
De én igazán azt akarom
Hogy feletsen mindent
Mikor én forrón átölelem
Felejtse a régi rosszat
A kelletlenül adott
Kesernyés csókokat
De én most is tudom
Hogy felejteni fog
Minden eddig kapott csókot
Ha egyszer majd én csókolom
Azt akarom, hogy felejtse
Milyen volt egykoron
Csalódni másban
Sok fájdalmat élni meg
Egy hazug világban
Hittem és megleltem őt
Ime szívembe érzem
Milyen a késői szerelem
Én arról álmadok most is
Egy napsugaras nyár legyen
Neki, nekem, ha én ölelem.
7 hozzászólás
Nemrég elolvastam ezt a verset, de majdnem elsírtam magam, így kommentár nélkül elmenekültem… Most visszajöttem, mert tudnod kell, hogyha valaki nekem írna egy ilyen verset, és sose mondanék neki nemet… Nagyon szép vers!
Kedves Pannusz
Ritkán olvasom a verseim kritikáit, így csak késve válaszolhatok. Köszönöm a szép szavakat, és örvendek, hogy megértetted az üzenetem. Erre csak egy érzékeny, a világ megjobbításáért írógató női lélek képes. Még azt mondhatom a versről , hogy ez történetesen nem kötődik személyhez, csak általános óhajomat fejeztem ki benne. Azt írtad, ha neked valaki ilyent írna, annak/ vagy arra/ nem mondanál:nemet.
Hát, nekem öröm ha tetszik neked, ezért neked ajánlom, legyen a vers óhaja beteljesedése a tiéd. Tekintsd ezt a verset az én ajándékomnak. Köszönöm, hogy felehívtad figyelmemet a szép, harcos, öszinte, meleg, talán csalódott lelkedre. Befejezésül megjegyzem, elolvastam minden feltett versedet. A reagálás ha 1-2 napot késik is, denem múlik. Tisztelettel és üdvözlettel Munkácsy
Pannus Pannoniusznak
Idős legény vagyok
Egy állandóan késő óra
Mióta átnéztél lelkemen
Eltörött elfáradt rugója
Finom kis kezeddel
Húzzál fel újra
Állits pontos időt
Szívem csak azt súgja
Kérlek vigyél vissza
Harminc évet újra
Ha ezt te megteszed
Megforrik rugója
Újra éled lelkem
Öreg, késő óra
Múzeum lesz sírom
A múltnak mutatója
Nem tudom miért ez jutott eszembe, miután olvastam verseidet, ezt már biztos direktben a Véleményekben rólad írtam, legalább is rád gondoltam.
De
(Munkácsynak)
Köszönöm, hogy válaszolsz
DE meglep, jónak tartasz
Furcsa, mert dicsértek már
DE hittem, bíztatnak csak
Lehet, hogy te is túlzol
DE közben te lenézel
-DE belém életet önt-
Ha igaz, ne áruld el
Van, ki utál, ki szeret
Van, ki bíztat, ki leszól
DE nem értett meg senki
Még úgy, mint ahogy te most
Bár felhúzhatnálak én
Harminc évet még vissza
De félek, hogy letelik
S nem tudom újra, s újra…
2007. 11. 23.
Az utolsó versszak helyesen:
Bár felhúzhatnálak én
Harminc évet még vissza
DE félek, hogy letelik
S nem tudom újra, s újra…
Pannusnak. Köszönettel a szép verses replikáért.
"Nem tudom mit írjak, meglepett a korod
Versek és ritmusok zenélnek benned
Mikor verseid olvasom, égiek a dallamok"
Fiatal lélek, alig hiszem azt,
Hogy a költészet Pannusa vagy.
Ne bánts meg, hogy lenézlek,
Benned dalol a költészet,
Te a versek ifjú Pannoniusa vagy!
Ne búsonogj azon, ami természetes,
Hogy mindenki nem szeret.
Nem fontos az, csak a költészet!
Te csak írjad konokul, sorjában,
A szívből jövő, gyönyörű verseket.
Ne légy kishitű, pesszimista eset,
Van ki utál,de van ki szeret.
Te csak írjad sorjában, bátran,
Ahogy az ihlet rabságában érzed,
A szeretetről regélő verseket.
Válasz Munkácsynak
Mintha ismernél valahonnan,
Mintha tudnád mire gondolok!
Versek ifjú Pannoniusa
Te szerinted pont, hogy én vagyok?
Furcsa, mert nemrég írtam, hogy én
Talán nem vagyok méltó ehhez
S te megerősítesz, bár honnan is
Tudhattad, hogy bánatom ez lesz?
Itt vagyok elveszve a Földön
Csak egy dolog vígasztal: írni
S te azt mondod: fojtassam! Miért?
Mért bíztatsz egy elzüllött senkit?
Kishitű vagyok, pesszimista
Világ baja lelkemet nyomja
De lelkem erős, és úgy hiszem
Nem hiába, fogy már a gondja…
2007. 12. 03.