Van egy kis ház az én házam.
Ide sok vendéget nem vártam,
Kicsi volt, de legalább meleg,
Végre volt tető a fejem felett.
A szomszéd fiú a szerelmem volt,
De ő sajnos mostanra már holt.
Sokat sírtam utána,
S vertem a fejem butára.
Mikor én felnőttem,
A kis házat már nem leltem.
A kopott helye fennmaradt,
S az utca neve megmaradt.
De nem maradtam boldogtalan,
Mert a sok emlék megmaradt.
Sokat arra sétáltam,
De csak akkor jöttem rá… az volt az én házam!
4 hozzászólás
Kedves redi!
Tényleg van érzéked a költészethez, bár még van hová fejlődnöd.
Versedben inkább az ötletesség dominált, hiszen bár a rímek megfelelően találkoztak, valahogy, (én!) olyan nyersnek éreztem a sorokat.
14 éves koromban még 1 verset sem írtam, úgyhogy te nagyon jó úton jársz.
Régi (2004-es) verseimre emlékeztet.
Szerintem még sokat fogsz fejlődni, de ezen versed számomra csak ötletességével hatott rám pozitívan.
Remélem, hogy ahogy idősödsz, egyre jobban nyilnak ki képességeid szírmai.
Sok sikert az Íróklubban!
Figyelni fogom munkáidat!
Ha kedved van nézd meg régebbi és "újabb" verseimet!
Üdvözlettel: Metal Koala
Szia, csatlakozom! Fogsz még fejlődni, de kezdésnek nem rossz. 14 évesen ritkán írtam verseket…szinte sose, csak 2 éve szoktam rá. 🙂 További sok sikert!
Aranyos vagy!
Ilyen idős koromban én is halálosan szerelmes voltam és írogattam is "verseket", de persze ma ha elolvasom más szemmel nézem. Nekem nem volt aki akkor segítsen, Ha neked van tanácsadód, fogaddel ha te is jónak látod az ötletét. Üdvözlettel.
Szeretettel. Edit
Köszönöm szépen a kommentárokat!
Még lesznek jobbak is;)
Pussz.