Álmodom a csendet, min az idő halad,
leszállva elém fátylain a pillanat,
honnan üzennek távolok mérhetetlen
messzeségei, mit átsző az intelem
s annak tagadhatatlanul hitt értelme.
Mi, óh bárcsak emberi szívekben élne,
bárcsak reményülne mindenkiben jóság!
Óh, tudná meg a világ, mi a valóság,
miben merül el ma mélyülésén a lét!?
Századok zuhanásán kérded: mifélét
izzik fel a sorsnak elárvult zengése,
menekülő korszakok ős merengése?
Kering az idő, meg nem áll a sóhajtás,
miként hullámok, mit meg nem fog a sodrás
medrében megpuhult eleggyé lapult sár,
mikor árnyain botladozik már a nyár.
S bennem a hervadó kikelet felidéz
néhaiságot, ami veled szembenéz.
Álmodott időknek őszre váró jelén
intessz egy tűnt tavaszból néha még felém.
3 hozzászólás
Kedves Zoltán!
Meggint egy csodaszép írás!
Minden sora telített az idö fontoságáról,
annak kihasználásáról és értékéröl!
Hasonlataid és költöi képeid szinte elragadnak ahogy
próbálják bizonyítani,azt amit belül érzel!
ÁTADNI AZT AMIT ÉRDEMESNEK TARTASZ!
"Mi, óh bárcsak emberi szívekben élne,
bárcsak reményülne mindenkiben jóság!
Óh, tudná meg a világ, mi a valóság, "
nehéz lenne szebben kifejezni!
Gratulálok csoadszép lett!
Barátsággal:salor
Szép napot!
Kedves sailor!
Köszönöm jöttödet, s lényegét soraidnak, mik
megörvendeztettek engem mint olyat aki
szeret írni, s majd szeretne is tudni írni.
Hogy ez eljön e valaha…? De az is kérdés, hogy
valaha élek e majd!? Mert a valaha az lesz, de
hogy én leszek e? Annak ismerete nincs szavaim
szótáras birtokában!
Kívánok sok szépet és jót!
Ihletteli percekkel együtt!
Üdvözlettel Zoli Kaposvárról 🙂
"s majd szeretne is tudni írni. "
ez régen megtörtént Nálad!
Bizonyóték-ok a szebbnél szebb sorok
Barátsággal:sailor