Öreg fát láttam, ott állt a fényben,
Béke lengte körül és mély nyugalom.
Görcsös ágait a tavasz becézte,
S remélte, lát még sok szép napot.
Éj leple alatt az ég nem nyugodt,
Dühöngő erőkkel viaskodik,
Feljajdul a kíntól, s e borzalomba
Maga a föld is beleremeg.
Reggel azúrban fürdő ég alatt,
Különös csendben a fákon gyász lebeg.
Egy öreg közülük elment örökre,
Teste ernyedten a földön pihen.
5 hozzászólás
Versedben nagyon szépen fejezed ki a természet, a fák gyászát az öreg fa iránt, amit a vihar kidöntött.
Szeretettel: Kata
Örömmel olvastam szép versedet.
Üdvözlettel: Túri I.
Köszönöm, hogy olvastátok, számomra is boldogság, hogy tetszett nektek a vers! Üdvözlettel, Katalin
Kedves Katalin gyönyörű versedhez gratulálok. 🙂
Hú ez a vers gyönyörű!Ennyire megszemélyesíteni a természet csodás, még is néha fájó képeit…Gratulálok!
Szeretettel:Kriszti