A gondtalan gyermekkor
már búcsút intett néki.
Visszasírja most, mikor
életét felidézi…
Könnyű munkára vágyott,
pénztől roskadjon válla!
Ám nem sokáig tartott
míg felkopott az álla.
Hibátlan nőt keresett,
ki natúr, nem preparált,
de szép és okos helyett
csak rút ostobát talált.
Ha akart egy barátot,
hát az sem vált javára:
túl nagynak találtatott
az önzetlenség ára.
Most, ősz hajánál talán
fakóbb lett már minden gond.
Fekszik halálos ágyán,
s magának ily vigaszt mond:
Életem végén szegül
mellém a szerencse,
mert lesz, ami sikerül.
Mi? El leszek temetve!