Nyárban járt remények tűnnek el messze
most, hogy már az ősz odakint téblábol.
Behallatszik kis szobámba hűs nesze,
mint lágy szellők fuvalmán egyre dalol.
Sóhajnyi csend ölel engem idebent,
merengnek velem némán az emlékek,
s a falak árnyán mászik az, mi üzent
pókhálók szálain, s könnyek remegnek
azon ez idegenné lett világért.
Sír az ősz ködén és harmatán bennem,
míg odakint nyárról álmodik a rét,
kinek az ősz jötte most még idegen.
Dalolj csak, hűs szél! Sírd át az éjszakát,
sírd el szívembe bánatodnak dalát!
3 hozzászólás
Kedves Zoltán!
Szonetted nagyon szépen átadja a merengést
az emlékeken!
Az ösz ködén átszürödnek!
Ott bent is ´kis szobádba utolérnek a gondok,
és"
Sír az ősz ködén és harmatán bennem,
míg odakint nyárról álmodik a rét,
kinek az ősz jötte most még idegen."
Nagyon nagyon szépen beleélt gondolatok
Mintha a szélhez beszélnél…
beszélsz is,teljesen hatása alatt
"Dalolj csak, hűs szél! Sírd át az éjszakát,
sírd el szívembe bánatodnak dalát!"
Gratulálok,csodaszép,átélt szonettedre!
Barátsággal:sailor
Szép estét!
Kedves sailor!
Köszönöm szépen, hogy olvastad versemet s
találtál benne olyat ami tetszett!
Igen az ősz sokunkat írásra késztet, szelei
dalán. Nekünk csak még kell hallanunk e dalt
s leírnunk onnan mit hallunk már nem oly nehéz.
Hálás vagyok jöttödért!
Vigyázzatok magatokra és egymásra életetek
minden napján!
Üdvözlettel kívánva Neked minden jót és szépeket!
Barátsággal! Zoli