az özvegy

a bajból dagasztott cipót
kovászba ejtett sebekkel
könnyű karjával keményen
majd a stelázsinak dőlt
alig volt harminc
mikor megözvegyült
körötte lurkóláb tipegett
kereste a puttó
a nagy apatenyeret
asszony volt csak
kilóból oly kevéssel
rendelkezett teste
mégis húzta az igát
ágyba ájult minden este
nem sírt és kunyerált
pedig üvölteni volt kedve
szapora öltéssel bevarrta
a szakadást és nem leste
kinek mi jutott csak tette
a dolgát