az út mellett nyíló kis virágot,
és ma már sokszor meg sem látod
a melletted lévő embereket,
és téged majd senki sem keres
mert te egyedül éled a világod,
de ha látnál is, 's nem csak néznél
rátalálnál, aki téged szeret.
Téged nem érdekel a másik
elég bajod van mindig magaddal,
a fogad is néha elvásik
ha savanyú almába haraptál,
csak egy pillanatra sziszegsz
's szótlan tovább úszol a kacattal,
majd ártatlanul pislogsz,
mert te itt, most egyedül maradtál.
Ismerősöd már nagyon sok van
de még egyik sem lett a barátod,
úgy hívnak mindannyian téged
habár azt, még te meg sem szolgáltad.
„Aki mindenkinek barátja
az nekem nem lehet a barátom!”
Már Molière is ezt mondta
's ma is, csak az, egy teli találat.
Bár te azt, csak a lottón várod
négylevelű lóherét sem találsz,
menj ki újra a természetbe
's keresd a boldogságot magadban.
Mert azt nem a nagyváros adja
amit a szíved már régen keres,
azt a boldogságod csak ott, csak
ott találod meg, kinn a szabadban.