Az utolsó képeslap

Csak egy képeslap, s a szelleme,
az egész egy halódó háznyi,
tudom, hogy máshogyan kellene,
S valahol máshonnan vigyázni.

Mentem szabadnak, mentem rabnak,
hányszor is, és már hány alakban?
Behúzott függöny, szürke ablak,
s a redőny is átláthatatlan.

Míg megáll a kertben a pára,
minden emléket széteresztek,
borostyán kúszik a palára,
a fák még reményt lélegeznek.

Engedj, ne várj semmit se tőlem,
maradj ott nélkülem. S ne rabnak.
Jó az ember eredendően,
így a kincsed is megmaradhat.

Nekem csupán dobbanás lehetsz,
csak naponta egy percre lélek,
tudod, mindig arról szól e perc:
Ha lehetne, megmentenélek.