Csak néztelek ágyadban fekve
A két szemed még csillogott
De nem látott már, csak merengve
Nézett messze egy csillagot
Előző nap még mosolyogtál
Megsimogattad arcomat
Csak néztél rám, semmit se szóltál
Mégis boldognak láttalak
Szíved vert még, benn tartva lelked
A beteg test még működött
De tudtam, már várod a percet
S a kínokat majd ellököd
Elbúcsúzol a kinti fénytől
Mosolyogsz, s emeled kezed
Szabadulva e – földi léttől
Intesz némán, hogy ég veled
És megtörtént. Elmentél csendben
S én akkor nem hittem talán
Hogy itt hagytál te mindörökre
És nem lesz többé már anyám
2 hozzászólás
Beleremegtem, hiszen én is átéltem ezt.
Mindenkinek ilyen méltósággal, szépen kéne elmennie, és ha van aki ilyen érzékenyen meg tudja örökíteni ezt az átáváltozást, akkor mégis gömbölyű hely a világ.