már én ott is az utolsó voltam,
és az első pillanattól fogva
csak, a „meztelen” életemért harcoltam.
Nekem ugyan azt a nevet adták
ami egyszer régen már oda lett írva,
egy apró kis fehér koporsón
ott kinn a temetőben, egy kis gyerek sírba.
Mintha én már akkor tudtam volna
az élet nem lesz számomra olyan könnyű,
de azért akkor még nem gondoltam
hogy az élet egy gyerekhez, néha ilyen szörnyű.
Egy hónapra apám halála után
én mezítláb mentem az első osztályba,
nagyon sokba került a temetés
nem maradt elég pénz, még egy pár szandálra.
Nyolcéves koromtól nyáron
egy gazdag rokon szolgája voltam,
a forró nyári napokon mindig
a libák, kacsák vagy disznók után loholtam.
Az iskolában nem véletlenül
mindig az utolsó sorban ültem,
kedves segítő rokonaimnál is
a lovakkal mindig az istállóban feküdtem.
Apám leforrázta a tüdejét
forró nyárban jéghideg sört ivott,
anyám nem kapott elég levegőt
és ezért évekig egy tüdő szanatóriumba volt.
Én mint egy megpecsételt gyerek
kinek apja anyja tüdő bajos,
rosszabb volt az mint egy halálos ítélet
engem mindenhol mindenki, csak félre dobott.
Még ma is, csak menekülőbe vagyok
beszélni valakivel csak nehezen tudok,
az életben mindenkitől csak futok
és sokszor utánam, csak egy hűlt helyet hagyok.