Mi az utunk vége? Ugyebár a halál,
Akárhogy is küzdünk, mindenkire az vár.
Biztosan megtalál s már akkor ismerjük,
Amikor rokonunk, barátunk temetjük.
Szülö vagy nagyszülö, barát, rokon, gyerek,
A szív úgyis sajog, akárkit is temet.
Belül a fájdalom, idekinn a könnyek,
Nem folytjuk magukba, attól talán könnyebb.
A ravatal mellett gyászol majd a család,
Itt hagyott gyerekek, itt hagyott unokák,
És akik szerettek, biztos jelen lesznek,
Majd koporsónk mellé szép virágot tesznek.
Koszorúk is vannak, rajtuk sok-sok névvel,
Szeretö családunk kis üzenetével.
Végsö ajándék ez, egy darabka élet,
Utolsó utunkra majd ezek kísérnek.
Mindent fel is emészt a fájdalom belül,
S kicsi megnyugvás, ha emlékekkel vegyül.
Nem is maradt semmi, csak a puszta emlék,
Mert akit szerettünk, azt tölünk elvették,
De a lelkünk mélyén, szívünk egy sarkában,
Ott máig velünk van örök boldogságban.
Velünk van mosolya, velünk van a hangja,
Mégha Ö a földet egykor el is hagyta.
Bizony egyszer én is ezen útra lépek,
Én sem hagyok többet, csak néhány emléket.
Ám a sírom felett kik fognak zokogni,
Vajon kiknek fogok fájdalmat okozni?
Utolsó utamra ki kísér majd engem?
Családom, barátok, akiket szerettem?
Odafenn az égbol én is nézni fogom,
Hogy gyászol ismeros, család, barát, rokon…
És akik ott lesznek, azoknak köszönöm,
Áldásom az égböl én reájuk küldöm!
4 hozzászólás
Tetszik a versben, hogy a halálról és magáról a temetésről milyen egyszerűen, mindenféle misztikum nélkül beszél. Kicsit meglepett a hitrelen kezdés, nem kerülgetted a témát egyből az első sorban kimondtad, hogy halál, de ez nem baj, sőt a vers jellegéhez ez illik.
A végén pedig a kérdések özöne, amit akárki feltehet magának, öreg és fiatal egyaránt.
Tetszett a vers, mert ilyen egyszerű és közvetlen, olyan vers amit az irodalomhoz és költészethez kevéssé értők is élvezettel olvashatnak és nyomot hagy bennük.
Köszönöm
Kedves Szálab,
talán azért van igy, mert igazán magam sem értek az irodalomhoz, a költészethez, inkább csak irogatok 🙂
Sajnos ez a téma mindenkit elér egyszer, mindenki megtapasztalja a halál közelségét, elkerülhetetlenségét…ez az élet velejárója.
Egyébként egyfelöl személyes az emlék, azaz én is átéltem mindezt kövezvetlen és közvetett módon.
Egyébként ha más verseimbe is beleolvasgatsz, általában mindenhol ez az egyszerü nyelvezetet találod majd 🙂
Nagyon szép,főleg az utolsó két mondat tetszik a legjobban! Majdnem sírtam rajta
Kedves Beya!
Sirni lehet öröm és fájdalom miatt is, szóval nem feltétlenül rossz, ha elpityeredsz 🙂
De azért köszönöm!
M.