Az „az légy, aki vagy” szépségét
hittel, kételkedve szemléltem.
Legyen csak másként tarka a rét,
mint tavaly volt a napsütésben!
Büszkén vallottam: apám vére
anyáméval együtt zúg bennem.
Tagadnom nem kell, nem lehetne,
drága kincsként mint ötvöződtem.
Ők lettem. Mégis akaratom
útjai másként kanyarogtak.
Emlékeimben megrajzolom,
amit hűségem nekik adhat.
Önítéletem sosem pontos,
mások mércéje is csak sejtés.
Az idő koptat, nem sokszoroz,
el-elgáncsol már a felejtés.
Valaki lettem – vállalnom kell.
Vágyni könnyebb, mint érte tenni.
Éljek igazul vagy tévhitben,
a nap mosollyal még elnézi.
3 hozzászólás
Nagyon jó önismereti, boncoégató vers. Elgondolkodtató, elérte célját nála. Szeretettel. Éva
Valóban kik is vagyunk? A génekbe kódolt múlt, mely életre kelt? Biztosan nem, mert belőlünk árad minden gondolatunk. De mégis, érezzük mélyen, belül, hogy őseink vére is itt lüktet ereinkben, jól megférve a jelennel.
Kedves Gyula!
Szép tisztán megfogalmazva írod a verseket.
Én ezt a módszert szeretem. Már olvastam többször is
verseidet, de nem írtam hozzá, csak szeretem olvasni.
Ez a vers is tetszik, s egyben a bemutatkozásod
szövegéhez, életutadhoz is szeretettel gratulálok
szeretettel:
Kata