A dombtetőt sötétpirosra festve
"izzik a galagonya ruhája."
A Nyár pihegve érzi, itt a veszte,
nincs ereje neki, a csudába!
Győz az Ősz, a tölgy grabanca tépve;
szép napokat a fene se bánja.
Vad fagyal Tavaszt bokorba rejtve
őrzi, mint a parazsat a kályha.
S a hosszú télnek majd, ha itt a vége,
Nap sugara kivetül a tájra.
A hullt avarból néz a fényes égre,
"Kukk!" -, s a kikeleté lesz a pálya.
2 hozzászólás
Nem értem, hogy ez a ragyogó, igazi tavasz-ízű versed miért maradt hozzászólás, méltatás nélkül. Tetszik, ahogyan végigmész az évszakokon és röviden, frappánsan jellemzed valamennyit. A Weöres-versre való utalás is nagyon beleillik a versbe. A rímek is nagyon tetszenek. Szóval igen jó verset írtál, kedves dodesz.
U.i.: Érdekes, hogy van egy Győz az ősz című versem 🙂
Szeretettel:Klári
Kedves Klári!
Igazából én sem értem az érdeklődésmentességet, pedig elég sokan olvasták. 🙂
Köszönöm, hogy te véleményezted is!
Szeretettel: dodesz