Őszül a vén bajadér,
dús haját dér lepi, dér.
Körötte falevél-tánc,
édes-bús őszi románc…
Ligetünk dér lepi, dér,
sétál a vén bajadér.
Rajta egy szürke kabát,
alatta görnyed a hát…
Lába fáj, lassan csoszog,
hűs hajnal ködöt hozott.
Fehér táj, fehér a dér,
padra dől a bajadér…
Behunyja fáradt szemét,
hallja az ősi zenét.
Újra szól egy régi dal,
boldog e vén szív hamar…
Visszatér a régi nyár,
tartása ifjú, sudár.
A ritmus vérében van,
csodáljuk mindannyian…
Köddé vált régi világ,
lombkönnyet sírnak a fák.
Ligetünk dér lepi, dér,
zokog a vén bajadér…
5 hozzászólás
Mennyi zeneiség!
A Tőled megszokott forma és színvonal. A refrén-szerűség különösen tetszik a versben.
Gratulálok.
Köszönöm kedves Andrea!
Bár ez őszies hangulatú vers, de ebben a meleg nyárban így kuriózum. 🙂
Szeretettel: alberth
Versedet a Véletlenül hozta elém. Nagyon jó ritmust ver, azért tetszenek annyira a verseid, mert valamennyi pontos, előírt formában készül, de mindig szép tiszta magyarsággal íródik, a ritmusaid sohasem szenvednek hátrányt, mert egymás után sorban gördülnek.
Szeretettel olvastam: Kata
Köszönöm Kata!
Egyik kedvencem ez a vers, mert dallamosan könnyedre sikeredett, bár szomorú témát taglal.
Üdv.: alberth
Köszönöm Kata!
Egyik kedvencem ez a vers, mert dallamosan könnyedre sikeredett, bár szomorú témát taglal.
Üdv.: alberth