Ballada egy madárról

Magas hegyek orma büszkén,
Meredeken néz egy völgyet
A lejtõkön ördögtüskék
Õrzik, s álmodják a csöndet

Lent a völgyben cifra hölgyek
Cseverésznek, s egymást marják
A fölöttük kõrzõ ölyvnek
Eltakarják éhes sarját.

Sûrû léptek zaját hallják,
Jön a vadász, erdõ ura:
Kezében van élet s halál
– az, mi másnak csak lakoma.

Szomorú ölyv, repülj gyorsan!
Jön a vadász, itt a véged!
Hullt a madár sötét porba,
Szívét nem kísérte béke.

Szürke az éj – felkelt a Hold,
Felhõk úsznak fenn az égen.
Hol egy cifra hölgy gyalogol,
Áll az ölyvnek üres fészke.

Szárnycsapás és éles ricsaj:
A leány szalad, ahogy bírja
Tüskét érez lábaival,
S egyre fokozódik kínja.

Tüskék között sötét barlang
Hívogatja menedékként.
Hajából egy piros szalag
Fennakad egy tövis végén.

Hûs szellõ fúj, leng az éjben
Kis hernyókkal telt levél,
Sötét barlang sötét száján
Sikítást fúj ki a szél.