Köhécselve, sápadtan jön a hajnal,
felhős ég alatt kúszik a félhomály,
harmatos ajkáról bánatos sóhaj,
szorgosan kopácsol csőrével a harkály.
Szomorú hajnalon csendben a kakas,
némán kószálnak a felhők az égen,
nem suttog a szellő, hallgat a nádas,
néhány hófoszlány tátong még a rétem.
Hol van a remény, csillogó napsugár?
Csendesen alszol, gondolsz-e rám még?
Szomorú hajnalon csak az emlék jár,
beszürkít mindent a reménytelenség!
2 hozzászólás
Szép vers kedves Szaty! Szép természeti képekkel illusztrált érzések.
szeretettel-panka
Gratulalok a versedhez nagyon szep.