Felhők közül szitált az eső,
Fény-foltok festették az eget,
Lelkem volt az egyetlen, az első,
Ki megsirattam haldokló felem.
Majd a mindenség elsötétült…
A vihar hamvaimat sodorta,
Matt fényű énképem addig szédült,
Míg láncai el nem foszlottak.
Harag taszított a mélybe, kétségbeesés,
Először néma csönd fogadta távozásom,
Majd az színlelt könnyek tengerén
Visszhangzott még néma átkozásom.