Mik vagyunk mi? Kérdelek.
Képzett, intelligens emberek?
Vagy csak szánalmas majmok,
kik piszkítják a tiszta almot.
Hadban minden gondolatunk.
Majd háborúkkal népet irtunk.
Ez természetünk gyilkos átka.
Nem öltünk még eleget mára?!
Perverz öröm mindennapi életünk.
Hitvány, önző-fukarság mindenünk.
Morzsát sem vetünk a szegénynek.
Földet pusztítjuk, mint termést a férgek.
Minek a temérdek, számító tudás?
Letűnt korokból rengeteg lantos írás?
Láb alatt márványszín csonthegyek.
Miért vagyunk ilyenek? Kérdelek.
Miért vagyunk mi barbár emberek?
Kit a természet fennhangon kinevet?
Nem látunk az orrunknál tovább.
Engedjük végre el, egymás torkát.
Éltető földünk nem fogja soká tűrni,
hogy büntetlen irtsunk, s hagyjuk hűlni.
Dühödt földanyánk ránk zúdít mindent:
Tengernyi kínt, dögvészt, tüzet és vizet.
3 hozzászólás
Azok vagyunk!
Látom téged se hagynak hidegen az ilyen témák!
Örülök, hogy van még ilyen ember aki, ezt a szívén viseli.
Tömör és lényegretörő és súlyos kérdéseket felvető.
….Hidd el!
– “Nem öltünk elget mára?”
– “Nem! – Elég ez a vers még egy lavinára”
Hát igen…sokmindnnel em értk egyet a világban de mit tehet egy ilyen kisember mint ÉN…
Kedves Jean Claude, bevallom, mint vers annyira nem tetszett az írásod, viszont a téma az örök érvényű, és fájdalmasan igaz… hát igen, az "állat" jelzőt sokszor arra mondjuk, aki barbárként viselkedik, pedig mi vagyunk a barbárok, emberek…így én már az állat szót semmilyen más formában nem használom, csak arra, amire ki van találva, mert nem alacsonyítanám őket magunkhoz….. És a föld büntetését "meteort, dögvészt, tüzet és vizet" úgy érzem, nagyon is megérdemeljük. Sajnos.
Köszönöm, hogy elgondolkodtattál!
H.