Bárcsak lehetnék
fűszál a réten,
jegyesem lenne a harmat.
Bárcsak lehetnék
felhő az égen,
bolond szerelmese a napnak.
Bárcsak lehetnék
kecses táncba hajló nád,
ki lágyan ringatja derekát.
Bárcsak lehetnék
éjjelt széttépő hajnal,
vérvörös, szomjas ajakkal.
Bárcsak lehetnék
galamb az Úr tenyerében,
megnyugvó kicsiny szív
Isten fényében…
5 hozzászólás
Kedves Tímea!
Szívet melengető a versed! Pont erre volt szükségem!:)
Örülök, hogy olvashattam!
Gy.
Kedves Timi!
Ez a vers NAGYON szép; egy szerény, de annál nagyobb szeretettel bíró lelket takar!
Neked sokat kell írni!!! 🙂
Baráti üdvözlettel: Mona
Szép sóhajok egy-egy gyönyörű óhajtásban. Nagyon tetszik!
Látod kedves Tímea, én mondtam, hogy neked verseket kell írnod, mert nagyon szép képeket használsz. Tetszett a versed.
Üdv: József
Kedves József!
Megtisztel a figyelmed, és örülök kedves soraidnak. Tudod, te voltál az első aki felfigyelt rám itt a Napvilágon. Köszönöm neked!
Timea