befalósodás

mohózásról
befaltam mind a mazsolát,
az utolsó cseppig,
így történt, hogy
maradtam így néked csupán
a sok közül egyik.
finom volt a mazsola,
kellett vón’ kalácsba,
az Idő csak vigyorog
az én ostoba,
(meg sóvárgón)
együgyű pofámba.
„kalács kéne tán neked?
kelesztjük, no tessék!
ugyan hol a mazsola”?
(kérdezte a pékség).
„restellem, de megettem,
nem tehetek róla,
de szomorú vagyok ám,
mert érzem már aztat
de piszkosul már,
hogy nem habos a torta.
sehol semmi tejszínhab,
sehol semmi gyertya,
a hiányzó marcipánról
immár nem is szólva”!
„marcipánről ne is álmodj,
nem tehetsz már róla,
gyertyázásról szó sem lehet,
add át másnak a helyedet
képzeld el csak magad helyett,
így- úgy-amúgy, szóval, no,
mintha, ott sem lettél volna.
neked most már régen véged
van Ő tőled távol,
jobb lesz, ha most elfeleded
eztet az egészet!
más ágyában alszik már ő.
nem holnaptól, mától.
rozsdálódó eresz alatt
vén kandúr miákol…”