Hajnali halk szélben száll hajad illata.
Valami furcsa csengő hang,
Talán egy csengőhang ébreszt fel…
Pár kérdés fordul bennem, csendben,
Ahogy a vörösessárga napsugár átszeli a reluxát.
Merre jársz?
Épp hol lehetsz?
Hol van a volt?
Hol van a már?
Lesz-e szeretsz?
Füledbe súghatom-e még pár szót?
Ajkadról akad-e még édes csók?
A Nap, a Hold és a csillagok bizonytalanok…
A szívemért, a szívedet megkapom?
Kezed a tenyeremben hagyod,
Mikor a féktelen félelem lelkeden átlovagol?
Ha a férfi épp nem ágyékból beszél,
Akkor a szíve egy másik szív miatt fogva tartja…
Vajon elhozod-e a kulcsot?
S töröd bele,
S válunk eggyé,
úgy ahogy akkor…
2 hozzászólás
Tetszik, ahogy tétován, mégis úgy érzem szinte kigurultak belőled a szavak. A szív irányította a gondolataidat. 🙂
Igazán őszinte a versed, s talán épp ettől hatásos.
Gratulálok!
pipacs
Nagyon szépen köszönöm pozitív értékelésedet Pipacs! 🙂