Beszél a berek

Beszél a berek, s a Sió fodrain
már táncot jár a május. Időnk közel,
s bennem él még a szelíd emlékezet,
mi kötődésein magához ölel.

Olyan szép minden, ami reményül van
e szívnek létező közelgésein!
Élnek ott csendjein álommá ringott,
voltakká lett, letűnt merengéseim.

Beszél a berek zöldellő lombjai
között, amiként e szív elbeszéli
érte való gyönyörű gyermekségét.
Meglátva, miként vágyaiban éli

meg ifjúságát időkön át újra
és újra, szépbe hitt reményeiért
vitetve át az örök lobogáson,
beragyogva bensőm, emlékeiért.

Beszél a berek csendjeit őrizvén
ott, ahol a vén Cukorhegy merengőn
áll az alkony közelgő lábainál.
És pilláim közül megered a könny

azért, mi szívembe tegnappá égett,
vonva mélységeit mindannak, miért
éltem ott túl az időben, ragyogva
érzéseimben, nektek, könnyeimért.

Beszél a berek, és én csak hallgatom,
miként neszét nekem szórja szerteszét.
Szótlan rátok gondolok, pajtásaim,
őrizvén ifjúságunknak emlékét,

mikor mindenünk volt mindaz, mi örök,
mindaz, amiben hívén mi reméltünk
gyermeki boldogságunkért, mindünkért,
akik ifjúi vágyainkért éltünk.

Rólatok beszél a berek, ti gyermek-
évek, szépségek ifjú reményei!
Értetek hullanak emlékeimnek
rátok vágyódó, érző könnycseppjei.

/2023. május 8. Kaposvár/