Szokatlanul perzselt a nyári Nap
ám mégis nagyon szomorú voltam.
Ha falak tudtak volna mesélni
de csak szívet tépően zokogtak.
Egy fénysugár kint rekedt szótlanul,
a megkopott, korhadt romok között.
Érző hittel szomjaztam az újra,
mi volt, inkább hagynám magam mögött.
Támolygok, a remény felszabadít,
varázs pulzál e szép kék dobozban.
Lelkem boldog pille- táncra perdül,
gerle búg hozzá arany torokban.
1 hozzászólás
Ez a vers 10 szó megadásából indult.