Szürkék a mindennapjaid.
Éhes keselyűk, köröznek.
Eltékozoltad perceid?
Mint holt kövek rád görögnek.
Figyeled, hogy pattannak meg,
a vén fák merev rostjai.
Bokrok között lépegetve,
közelít feléd valami…
Emlékeidet tereled,
kép nyájak a lélek vásznán,
hol mosolyogsz, emlékezvén,
van hogy megríkat a látvány.
Bekeríted a vélt valót,
de megbotlasz minden kőben.
Nem lépsz sehova, tántorogsz.
Élsz bizonytalan időben.
1 hozzászólás
“Bekeríted a vélt valót,
de megbotlasz minden kőben.
Nem lépsz sehova, tántorogsz.
Élsz bizonytalan időben.”
Remek sorok.
Szeretettel: Rita 🙂