sátrat borít a zöldülő mezőre
pilledt-kék ég olvasztó heve
még a felhők is eltüntek
csak a napkorongnak nincs melege
sárga közönnyel néz le ránk
pára függöny mögött sunyít
tán nevet kajánul és lesi
testünk legördülő izzadtság cseppjeit
szédül kicsit a világ
elmosódik benne alakom
valahogy sohasem arra vezet az út
amerre mennék, amerre én akarom
3 hozzászólás
Érdekes a téma, tetszik a vers, Azonban furcsának tartom azokat a műveket, bár igen gyakoriak, ahol sehol sincs nagy kezdőbetű, sem írásjelek. Lehet, hogy én régimódi vagyok.
Szép napokat kívánok!
Szervusz Finta Kata!
Nem hiszem, hogy régimódiság, vagy modernség kérdése lenne ez a dolog. Csupán nem akarom korlátozni az olvasót túlságosan. Számomra a versben az olvasás pillanatának hangulata, az olvasó érzései, indulatai legalább olyan fontosak, mint a megszületés pillanata, vagy az alkotó.
Köszönöm!
Üdv: koma
Itt megtalálsz.
http://www.verselo.gportal.hu
Szia Koma
Szerintem nagyon jó a vers.Ma már a versírásban, bár persze vannak szabályok, szabadabb,
és modernebb leírás is elfogadható.Én a honlapomra, ezért is írtam a köszöntő, és verseink elé a szakirodalmi tudományos magyarázatot, arra a formára, amit én képviselek. Nekem nagyon tetszett!
Szeretettel:Nagy Krisztina