Én nem vagyok az , akit mondtam
Csak úgy gondoltam hamisan játszhatok
Utadba műanyag rózsákat szórtam
Hazugsággal gyötörtem szívedet
Most holdbéli tájon egyedül vagyok
Ígértem neked szerelmes jövőt
Te hitted, hogy ezt tőlem megkapod
Csillogó ábrándokat versekbe fűztem
Ámítottalak hamis, színes gyönggyel
Nélküled mégis oly egyedül vagyok
Most igazán bánok mindent, de késő
A szíveddel játszani, nagy bűn lehetett
Elkellett ezért gyáván búcsúzzak tőled
A fájdalom szívemben azóta is éget
Mert visszakapni téged már nem lehet
Majd egyszer megírom, az igazat neked
Elküldöm szélpostán a rózsaszín levelet
Tudom megérzed, ha ablakod zörren az éjben
Hogy levélben küldtem el azt amit érzek
Most már késő, de mégis nagyon szeretlek
1 hozzászólás
Nincs tisztább, mint egy bűnbánó vallomás, mely enyhít a sebeken…a lelkieken.
S hogy kién, mikor, értelme van-e, (?) a jövő hozza meg.
Gyönyörűnek találom művedet, verstanilag sem hagy nálam kivetnivalót.
Gratulálok.