Bőrömön nyárutók fakulnak,
korán beérett alkonyok.
Takarják meztelen valómat
szégyellem, de ott belül más vagyok.
Éveim sorba ráncosodtak,
ám szerelmem sértetlen maradt.
Félek, lassan ránő a holnap
s én hiába őriztem titkomat.
Kincseim, itt a szívemben
régi kis múlt-kövek neked.
Sietned kell a nyárutók fakulnak,
s félek, az alkonyban végleg elveszek.
Bőrömön nyárutók…
By KMária
10 hozzászólás
Drága Mara!
Mennyi képet villantottál fel bennem! Mennyi gondolatot indítottál el!
Úgy örülök, hogy itt vagy!
Ölellek:
Ylen
De jó Ylen! … és Ida is …mintha hazajöttem volna 🙂 🙂
Ölellek, köszönöm ,
mara
Szia Mara!
Nahát, te itt? De jó látni téged. 🙂 Jó, hogy jöttél. 🙂
Versed hangulata nagyon megfogott. Fakulnak… bizony fakulnak…
Érezd itt otthon magad!
Ölellek,
Ida
Köszönöm szépen Idám 🙂
ölelésem,
m.
Remek lett a versed az elmúlásról drága Mara, egy kicsit szomú is, de ilyen az élet mire "megvénülünk"
Szeretettel ölellek: Ica
Ica kedves megtiszteltél, köszönöm 🙂
ölelésem,
mara
Nagyszerű verset olvastam, mivel most tértem vissza örülök, hogy köztünk vagy.
Szeretettel olvastalak : Zsu
Kedves Zsu, köszönöm! Maradj mindig mosolygós, mint adatlapod kedves fotóján 🙂
szeretettel láttalak,
Mária
Kedves Mária!
Mint látom, nagyon szépen és tisztán fogalmazva, mondatokba szedve írtad eme versed. Nem szégyen az ember kora, csak kellemetlenségekkel érkezik és fut tovább, amíg Odafentről megengedik!
Tetszik a rövidke versed, írjál sokat, majd mi szeretettel olvassuk:
Kata
Köszönöm Kata.