Időnként van úgy, hogy azt érzem vége,
az életemnek nincs tovább értelme,
a sorstól nagyon sok pofont kaptam már,
és ki tudja mennyi csata vár még rám,
talán könnyebb lenne néha megállni,
a kósza gondolatoktól megválni,
életembe áradjon a pillanat
s bontsa le a börtönbe záró falat,
hibáztam emberként, csúnyán többször is,
csak a hamis énkép mi utamra vitt,
tanulj belőle, ha kell egyre többször
tapasztalj meg mindent, ami nem önző,
sok volt a hamis vágy, ez börtönbe zárt,
lelkem sokadszor szabadságért kiált,
de a káoszban hangját hogy halljam meg,
addigra már egóm hatalma nagy lesz…
4 hozzászólás
Kedves Kircsi!
Versed érdekes kérdést boncolgat.
De jó, hogy felismerted ezeket a dolgokat, csakis a belső hangokra figyelj, én a szabadságra
szavazok, no meg persze a versedre.
Szépen tartottad a tizenegyes szótagszámot és a rímek is jók.
Buzdítalak, írj még !
Szeretettel olvastalak: Zsu
Kedves Zsu!
Köszönöm a hozzászólásodat, én is a szabadságra szavazok, de pont itt van az egésznek a buktatója. Néha azt hisszük, hogy szabadok vagyunk, de pont a gondolataink börtönöznek be bennünket… 🙂
Szeretettel:
Kircsi
Kedves Kircsi!
Bizonyára nem csak pofonokat kaptál az élettől, hiszen kaptál egy adag tehetséget is.
Látom, új vagy itt nálunk, de csak biztatni tudlak. Jó a versed, de lesz még jobb is, csak írj sokat…
Üdv. a fedélzeten!
Ida
Kedves Ida!
Köszönöm a hozzászólásod. Természetesen nem csak a pofonokról szólt az eddigi életem, az csak egy része volt.:-) Sokat tanultam a saját hibáimból és így sikerült olyan kérdésekre megtalálnom önmagamban a válaszokat, amelyekre korábban nem lettem volna képes válaszolni..
A vers írás számomra csupán hobbi, nem a mennyiségre törekszem, hanem a mondanivalóra helyezem a hangsúlyt. Így szívesen megosztom másokkal a pillanatnyi érzéseim, gondolataim.
Szeretettel:
Kircsi