Börtönbe zár a képzelet

Börtönbe zár a képzelet,
döngetem kapuját
Hiába….
Emlékek,
léptem alatt,
sziszegő falevelek,
reménytől megfosztott,
széttépett, hamvadó képzelet.

Mikor elmentél,
alig sírtam.
Hideg volt,
s az első harangszónál
hullni kezdett a hó.
Csak egy pillanat volt…
hófehér szemfedő,
s nem hótakaró.

Azt érzem itt vagy,
s most szeretsz nagyon.
Apám lettél újra
elveszett időt bepótoló.

Ha tudnád,
mennyire visszahoznám
a megkövült időt,
s kérném, máshogy mond,
mit mondanod kell!
Ha tudnád, máshogy szólnék én is
gyermeki szeretettel.

De csak sírodhoz léphetek,
s homlokod helyett
fejfád simogathatom.
Te már nem tehetsz többet…
Pihenj!
Majd én folytatom…