A szoba jobb sarkában pihent,
kezein az évek irónja rajzolt már jelet.
Haját a dér már régen befogta,
fogait az élet szép sorban kihúzta.
Hátát a sok teher az anyaföldhöz lenyomta,
de vajon lelke is visszavágyik-e a Teremtő oldalra?!
Ő még élni szeretne,
kispipitért leszedni,
unokái felnövését még sokáig kísérni.
Jó szóra vágyik,
kicsiny törődésre,
csapvíznek hűsítő, szomjoltó ízére.
Cselekedni akar,
tenni még dolgait,
a mi dolgunk az legyen,
hogy segítsük lépteit!
Adjunk neki támaszt,
erőt adó jó szót,
hites reménységet,
szívből jövő mosolyt.
Ha egy gombot is begombol kardigánján keze még,
volt értelme munkánknak,
s van értelme – hiszem én…