lassan elhagyom magam
kérlek figyelj rám
fogadd meg szavam
barátom búcsúzom visz'lát
őrzöm az évek
emlékének minden foszlányát
hozzon az élet bármit
jót rosszat vagy
valamit ami kábít
te légy az aki voltál
ki magányomban
hozzám szóltál
poharadból itattál
ha kértem
szavaiddal ringattál
bármit hozzon az élet
te soha soha
ne felejts el kérlek
lopva ráncok mögé
bújt az arcunk
betegen bénán
vívjuk már a harcunk
fakó emlékek közt elveszek
erőd belőlem merd akkor is
ha már nem leszek
3 hozzászólás
Ó, ez gyönyörű… szép szomorú. Sajnos ebben a percben nem tudnék róla érdemben szólni, szerintem még visszatérek, de mindenesetre annyit mondhatok, hogy nagyon tetszik!
üdv
Zs
Ez nekem is tetszik!!!!!!..a szelíd bölcsessége..vagyis úgy ahogy van.
Igen az emlékek raktárainak nincsenek dimenziói. Azok haványulnak de nem felejtődenk. A búcsú egy szomorú dolog, de az életben mindennap valamitól búcsúzunk, tehát része az életünknek. Bizony eljön az idő, amikor:"lopva ráncok mőgé/bújt az arcunk/betegen bénán, vívjuk meg a harcunk!" De az emlékek gyógyítanak. Szépen megírtad. Üdv Munkácsy