A jó diák búcsúja
Itt van, eljött hát a szomorú pillanat,
Elhagyom végleg ezen öreg falakat.
Mi lesz veled nélkülem, drága iskolám?
Sosem lesz ily értékes deákod talán…
Persze, mindez nem csupán az én érdemem,
Sok csodás tanár ápolgatott lelkemen,
Segítettek, vezettek, volt bennem öröm,
A tanórákon épp úgy, mint szakkörökön.
Mindig jól készítettek fel a versenyekre
Így bizony rászolgáltam a jó jegyekre.
Nem puskáztam, gáncsot sohasem vetettem,
Mégis a diáktanács elnöke lettem.
Utódomra most azt az intelmet hagyom,
Hogy kövessen mindig, mindenben utamon.
Legyen jó barátja diáknak, tanárnak,
Az életnek tanulunk, nem az iskolának!
Én ezt megértettem, és nagyon köszönöm,
Ígérem, nem válik ürömmé az öröm,
És most, mikor eme szép korszak véget ér,
A sok emlék majd életemen elkísér.
A rossz diák búcsúja
Sosem hittem volna, hogy majd itt állhatok,
És szép szavakkal éppen én búcsúzhatok,
Hiszen annyi sok gondot és bajt okoztam,
Még az iskolát is majdnem abbahagytam.
Szerencsémre, mindig volt, aki hitt bennem,
Mellém állt biztatott, bármit is tettem.
Meglátta zaklatott életem értelmét,
Megtanította nekem a helyes mércét.
Ha el nem is nézte, de azért értette,
Miért is keveredem verekedésbe,
És mikor nem hagytam dolgozni az órán
Igaza volt, hogy mindig dühösen szólt rám.
Rávett, hogy tanuljak, ne csak folyton játsszak,
Hogy szépen vitatkozzak, ne pof… bocsánat!
Boldogan látta a jobbnál jobb jegyeket,
Az ötös sajna, nem ment, nem tanultam meg…
Ezért tanárnőnek/úrnak a sok jót köszönöm,
Ígérem sosem vált ürömre az öröm,
És most, hogy végre vége lett, hála istennek,
Nem indulok üres kézzel az életnek!