Nézd, hogy bukik le a Nap most,
Arcod érintsd az arcomhoz!
Ma még itt lehetsz mellettem,
De holnap már elhagysz engem.
Így kellett ennek történni,
Mégsem szabad most már sírni.
A búcsú mindig fájdalmas,
De ha akarjuk, szép marad.
S ha télen egyedül vagy,
Eszedbe jutok újra majd.
Nézd a tiszta, friss havat,
S elragad a gondolat.
Látod majd első csókunkat,
Szerelmi vallomásunkat,
Sétánkat a Duna – parton,
Ezt fogod látni a havon.
S akkor is boldog leszel,
Tudod én sem feledlek el,
S búcsúnk nem azt jelenti,
Hogy kettészakadt valami.
4 hozzászólás
Szia! Szerintem szépen írsz a búcsúról, a legjobb, hogy beleszőtted a telet és a havat. Üdv.: Zemy
Köszönöm, hogy véleményt írtál.
Ez konkréz élményem volt.
Kedes Leticia!
Nagyon szép képpekkel írtad meg a búcsúdat!
Szomorú és szép lett a versed!
Szeretettel: Falevél.
Köszönöm, hogy elolvastad!