telefoncsörgés –
némaság követte,
szavakat kerestem, de helyette
könnyekbe fulladt az
érthetetlenség;
neved a teremtésben fogant,
mosolyogva viselted;
ahogy a világot figyelted
ahogy vágytál és hittél
ahogy megkeseredtél,
mikor ő elment.
utána kellett indulnod,
talán így volt rendelve,
mi meg nézünk utánad merengve,
nyomaid simítjuk
olykor,
álmodj helyettünk,
álmodj egy darabot a jóból,
álmodd az égre a neved,
mi megőrzünk, és
titkon
életet álmodunk
neked.
10 hozzászólás
Borzalmasan szomorú. átéreztem macsi! Nagyon jó verset faragott a bánatod, a búcsú! Bár ne kellett volna e szavakat leírnod!
Nagyon jó vers, macs. Nagyon megkapó a vége is, de az egész versre jellemző a mély, sokszor ki sem mondható érzés, a betölthetetlen űr érzése a végesben tovább utazókban.
aLéb
"szavakat kerestem, de helyette
könnyekbe fulladt az
érthetetlenség;"
Nagyon szépen megfogalmaztad a sokk utáni tehetetlenséget. Az egész írás tetszik.Ahogy beszélsz az elmenthez,ahogy felidézed életútját és ahogy szépen, szelíden elköszönsz. Egy nagy sóhajtás ez a mű.
Csendes, meghitt…tán' még benne él a remény, a megfoghatatlan szorítása, a kimondhatatlanság szavai…De te egy pillanatra megfogtad, kimondtad.
Ez elviselhetetlen űrben keringő szavaid a mély fájdalom követei, majd csitul, ha lassan is.
Szép a vers.
Hanga
elképesztően szép. gratulálok!
Nagyon szép!
Köszönöm mindenkinek.
Tényleg szép gondolatok – ügyesen papírra vetve!
Gyönyörű a versed, nagyon megrázó…az utolsó gondolat annyira szép, hogy könnyeket csalsz az olvasó szemébe. Örülök hogy olvastam.
H.