Mért oly gyarló az ember,
s felejteni képtelen?
Mért mondja ki nehezen:
Megbocsátom bűnödet?
Mért, hogy aki úgy szeret,
hibákat felemleget?
Mért, hogy amíg csak élünk,
múltunk elkísér bennünk?
Te vagy ezért, Istenem,
kihez szívem emelem.
Te örökre elveted
régi és új vétkemet.
Hadd legyen hát e dalom
jó illat oltárodon!
Fogadd most bűnvallásom,
oly őszintén, mint adom!
8 hozzászólás
Kedves Borostyán!
Nagyon szép ima! Olyan……………..olyan bársonyos. Bűnvallás, de már benne van a megbocsájtás. Jó olvasni.. nagyon jó.
Üdv.
Szia!
Valóban szörnyen nehéz megbocsátani, de a hit talán megkönnyíti ezt. Ez a vers is hozzásegíthet ehhez.
Szeretettel: Rozália
Kedves Májusfa!
Jól érzed a bűnvallás és megbocsátás lényegét… Örülök, hogy tetszett:)
Üdv: Borostyán
Kedves Rozália!
Igen, nagyon nehéz, de ha megtesszük, nekünk is sokkal könnyebb lesz a szívünk:) Örültem Neked!
Üdv: Borostyán
Kedves Borostyán!
Az isteni megbocsátás a legfontosabb és ha ő megbocsát, akkor minekünk is meg kell bocsátani és akkor nem lenne harag, csak szeretet.
Nagyon tetszett a versed.
Üdv: József
Kedves József!
Isten megbocsátásában nem kételkedem egy pillanatig sem… az emberekkel más a helyzet… Ők gyakran csak mondják, hogy borítsunk fátylat a múltra, azután időnként előjönnek a régi sérelmeikkel, és szinte örömüket lelik benne, ha ostorozhatják a másikat… Úgy tűnik, van, amikor kevés a szeretet, legalábbis az emberé, aki csak ennyire képes…
Üdv: Borostyán
Jó vers. Belül, kívül. Üdvözlettel: Á.E.
Kedves Emil!
Köszönöm elismerő hozzászólásodat:)
Üdv: Borostyán