veszítettél-e már csendben,
mint egy néma
álltál-e rohanó tömegben…
te voltál a béna
akartad-e nyújtani kezed,
de az bilincsbe volt zárva…
nem ártottam, nem hazudtam
soha rosszat nem akartam
mégis hazug vádakat kaptam!
ha szóval kellene bizonyítanom…
rohanva egy kéz után kapnom…
elfordult barátnak mondva:
én nem AZ vagyok!
késő lenne minden pillanat
a tett ezer darabba törte
a gondolat-hidat
fáj… nagyon fáj a szívem
elmondok millió imát érted!
eltemetem élve ezt a barátságot
gyászbeszéd helyett
könny nélkül sírok a sírra virágot
mert beletörődni nem bírok
elhittél s szőttél rólam rémálmot…
nem értem…
tekintetem tükrén tükröződtél…
őszintén…
így én most némán veszítlek el…
megállok, míg mindenki elszelel…
visszatartom két kezem…
most már elengedlek…
s Te sosem tudod meg:
itt belül… nagyon…
NAGYON FÁJOK!
3 hozzászólás
Szia!
Nagyon szép vers.
Szeretettel: Rozália
Kedves Falevél!
Szívet facsaró a versed! Szép, fájó gondolatok!
Gratulálok! napsugárka
Kedves Falevél!
a látogatást illik viszonozni.Versed olvasása után biztos vagyok benne,hogy nem útoljára jártam nálad.Gyönyörüen írsz gratulálok!
Szeretettel:Hekaté