Még vad a tél, szele körbefon és
szilajul belemar kebelembe,
jéghidegén konokul fut az éj,
belehajlik a hajnali ködbe,
roppan az ág a hatalma alatt,
recsegése ma messzire hallik,
vajh jön-e végre az enyhe tavasz,
kikeletre vajúdva, ha szólít?
Gubbad a cinkemadár, remegőn
dacol egyre a teste a széllel,
nincs mag a rég kiürült etetőn,
kucorogva az ég fele kémlel,
várja a Nap sugarát, jön-e már,
ciripelgeti egyre magában,
ám csak a tél ölelése, mi fáj,
de azért betakarja bajában.