Csak egy álom

Álmomban messzi vidéken jártam,
egy kis házban. Falon repedések,
mint agg arcon a ráncok. Béke
és nyugalom. Nap fénye ölelte
a kopott, foghíjas cserepeket.
Mint ha régről ismerős zugok, formák
járták volna be tudatom mélyét. Fák,
lugasok, s egy rét a ház mellett.
Otthon vagyok.

Felkaptam egy párnát, elheveredtem
a mező vadvirágai között.
Kéklő égen, finom fátyolfelhők.
Csak mosolyogtam, táncra hívta
szívem az érzés: enyém az egész világ!
Váratlanul előbukkant sötéten a
távolból, egy fekete, nagy madár,
majd még egy, s lassú csapásokkal
szálltak tova, árnyat vetve sajgó
lelkemre. De hírtelen, a ragyogó
kékségben valami fényes, világos
jelent meg. Hófehér gólya repült felém,
rám nézett. Éreztem, az élet
titkát osztja meg velem. Mosolygott.
Mosolygott rám egy gólya! Furcsa dolog
ez, tudom, de jött vele az az ismerős:
"otthon vagyok".

Újra a kis házban járok, kelek,
nem voltam egyedül. Ő volt velem.
Az ismeretlen Ő, s, a szerelem.
Néztem szép arcát, vonásai idegenek,
még is, természetes. Ő, igen! Ő a párom.
Akkor még nem tudtam, hogy ez,
… csak egy egyszerű álom.