Csak egy karó VII

Utolsó versemet írom
most arról a kis karóról,
heten lesznek mint a gonoszok
de le kell szállnom a lóról.

Reggel amikor kimentem
hűlt helye volt a karónak,
csak nyoma látszott az úton
úgy mint egy megpatkolt lónak.

Két méterrel a lyuk mellett
egy plasztik karó állt büszkén,
nem volt benne semmi élet
csak ott álldogált ő szürkén.

Két villany drót volt rákötve
így hát ő valamit vezetett,
de az csak gyenge áram volt
azzal őrzi a tehenet.

Annak a büszke plasztiknak
kemény vasból volt a feje,
mindegy, hogy mit mondtál neki
nem tudtál szóba jönni vele.

Egy ilyen plasztik bunkóért
nem kell már mezőre menned,
mert mindenhol a városban
ott is ők őrzik az embert.

A vékonyka drót helyett ott
nagyon erős vastag lánc van,
mert ott a modern dzsungelben
az ember ész nélkül rohan.

Ott nem találsz egy karót sem
akely veled szóba állna,
ott mindenki mindig szalad
nem figyel senki a láncra.

Fel adtam a fáradozást
valakit megszólítani,
úgy sincs soha ideje neki
hozzád csak egy szót is szólni.