narancsos porával az álmos felhőket betakarja.
Micsoda színpompában úszik az ég,
egyszerre kék és lila, narancsos és fehér.
Csak tökéletes…
A szemem fényébe költözik a látvány s nem kérdezi,
hogy lehet e.
Lelkemben végtelen nyugalom honol,
fülembe mélabús lágy muzsika szól,
kedves hegedű dalol valami fájdalomról.
Oly nyugodt a táj.
A levegőből most a béke és harmónia szerenádja szól.
S valahol talán boldogtalan idők járnak,
nyugtalan életek lármáznak,
vagy a félelem az úr.
De itt most minden oly meghitt és csendes.
Rég nem volt tán már ilyen.
Csak tökéletes…
1 hozzászólás
Gratulálok a versedhez, különben a véleményemet nem ismétlem, nézd meg más verseidnél leírtakat.
Szia!