Állok a peremen,
szakadék szélén,
testemben remegek,
erre vitt a térkép.
Ide hozott, engem
e kietlen tájra,
ahol fű nem terem,
lelkem csöpp kis árva.
Vigaszt keresek
bokorban és fában,
életet lehelve
a sivár pusztaságba.
Reménykeltő lehet
a gyenge napsugár,
ami egy kövön
fáradt táncot jár.
Jó érzést kelthet az eső,
melynek cseppjei
az életet hozzák elő.
Vigyázzunk egymásra,
amíg csak lehet,
mert bonyolult játszmákba
kezdhet a képzelet.
Élsz a mának, mert
valahol ezt hallottad,
ostorod szíjjával
harsányan pattogtatsz.
Letelik az idő,
kaszás a jegyszedő,
zakóján felirat,
nyitva a temető.
Lehunyod szemedet,
bekéri bérleted,
hiába dadogás,
tested halovány.
Azt mondják szomorú,
keserű az írás,
de nem mindig domború,
a homorú valóság.
Így kerül koszorú
fejfádra kispajtás.