Csend van. Átléptem a fénysebességet.
Néma űrből figyelem a Földet.
Hideg, jég szívem dobban, nem méri
a múló időtlent. Lelkem érzi,
egyedül van a végtelen térben.
Újra a Földre vágyom! Meglebben
a függöny, fekszem az ágyon. A Hold,
kék éjben, csillogó aranyat old.
Testem átjárja a nyár melege,
az est, bódító illattal tele,
az Esthajnalcsillag is elringat.
Messze, álmos hangú kutya ugat…
Aléltan szorítom meg a kezed,
már tudom, hogy te vagy, s én vagyok neked.
Csend van
By Krampuszka
7 hozzászólás
Kedves Ildikó!
Eltérő versedben az elje és a vége hangulata, s épp ez adja versed szépségét!
Barátsággal Panka!
Naygon tetszett, Ildikó, gyönyörűen utaztattál térben és időben!
aLéb
Nyári este a kedvesünkkel, miközben a képzeletünk szabadon száll, csodás kép.
Szeretettel: Rozália
Mindent leírtak az előttem szólók….
Nekem már csak a gratuláció kiosztása maradt, ne tudd meg, mennyit telefonáltunk ez ügyben, hogy ki tegye meg..)))
Szóval: GRATULA!!!!!
Kedves dpanka, aLéb, Rozália és Dinipapa!
Köszönöm az értékeléseket. Sokat jelent nekem a véleményetek!
Ildikó
gyönyörű a versed…
Köszönöm, kedves András! 🙂