Háztetőkre ásító fekete űr,
a kitátott szájban téglák a fogak,
a romos ablakban egy kisfiú ül,
megrepedt hangon egy dalt sír a huzat.
A mélység torkában fuldoklik az utca,
éjsötét rongyok szétszórva az égen,
horkol a város minden mocskos cucca,
szedáltan hever a holnap, a régen.
Verítékkel kevert vér fröccsen a kőre,
szíjak között vergődik nyihogva a ló,
ostor alatt táncol vörös habos bőre,
az előadás csak ínyenceknek való.
Remegő inakkal fénytócsába gázol,
tombol a téboly, jajgatnak a falak,
tükör tekintete senkit sem vádol,
az ablakban fent ül a csendes alak.