Csillog a harmat a bársonyos páston,
Mosolyog a Nap a kék ég alatt,
Álmos szellő bujdosik a fákon,
Hajnal öléből csendesen fakadt.
Hűvös teraszon dermed a magány,
Árnyékos sarkában lapul az álom,
Száll a képzelet bánatom szárnyán,
Minden reggel te rád vágyom.
Hajamat borzolja az őszi fuvallat,
Rövid és nedves volt a nyár,
Búsan bámulom a mozgó árnyakat,
Ajkam a forró csókodra vár.
1 hozzászólás
Kedves Szaty!
Versedben jól ábrázolod az egyedüllétet. Jelzőid -gondolom- az első versszakban még az együtt töltött időre utalnak: csillog, mosolyog. Majd áttérve a hűvös őszi hajnal képeire, egyre jobban "dermed a magány". A harmadik versszak az emlékezésé és a vágyakozásé.
(Egy apróságra szeretném felhívni a figyelmedet, remélem nem haragszol meg érte: "te rád vágyom", úgy tudom kettő szó: terád vágyom.)
Tetszett a versed! További jó alkotást kívánok!
Szeretettel: Zsóka