Hiába kértelek számtalan éjen, s nappalon
Sohase hagyj csakúgy az asztalon.
Hisz tudod, átlátnak rajtam, s azt is
Nem ez fáj oly nagyon.
Azt, hogy letesznek, s felvesznek,
Csak félig élni meg,
Szeretni hűs szellőt félig állva, s lebegve
Nem lehet.
Hiába kértelek szeretve, haraggal oly nagyon,
Sohase kínálj meg, amikor szomjazom.
Ölemet ne nyomja szüntelen
E folyadék formában tárgyiasult érzelem.
Látod, egy mozdulat, s nem kell még annyi sem,
Törékeny lelkemmel, testemmel vétkezem.
Zuhanok, s mikor a padlóra érkezem
Tudom, összetörtem, s már nem fájhat semmi sem.
Halk nesz csak, s a pillanat véget ér,
Az Élet megáll, majd egy percre még visszatér.
Hogy utószor szemébe nézhessen annak,
Kit oly sokszor tetten ér.
Elmegy,
Magával viszi a múltnak egy történetét,
A Pohárról,
Ki az érzelmek túlsúlya miatt a mélybe ért.
2 hozzászólás
Kedves Bramasole!
Egy vers a pohárról és a benne “gyülemlő” érzelmekről. Igazán zseniális munka. Gratulálok: A.
Kedves Angelface!
Nagyon örülök, hogy tetszett a vers! Köszönöm elismerő szavaidat!
Üdv.: B.