Csukott szemmel lépsz a holnapba.
S csukva búcsúztatod a mát.
Csukva születsz, csukva halsz majd.
Kicsukott a világ.
Szemethunysz fölötte;
Kinek szemhunyásnyi nyugva
sincs. S csak hunyorgó szemgödörbe
ásod, kinek szemhunyásod a nyugva.
Hát így. Tenni? már rég elfeledtél.
Az igazság fölött már csak a szó az, ami él.
A tettek? Az inak? a karok?
Gyenge, ernyedt akaratok
Csüggedt csápjai csupán.
S te szavakon lovagolva rohansz az igazság után.
5 hozzászólás
Szia!
Eredeti vers! Tetszik az egész, úgy ahogy van, de az alapgondolatért külön gratulálok!
Üdv.:Gy.
Igazán nem akarok a szavakon lovagolni, de hadd hívjam fel a figyelmedet egy hibára: csüggedt a helyes forma. Talán figyelmetlenség:)
Egyébként ezt az életérzést én is ismerem, s te nagyon jól versbe foglaltad.
Köszönöm a javítást. A helyesírás nem az erősségem.
Hát köszönöm. Igyekszem minden gondolatom megörökíteni, ami a társadlommal is foglalkozik, nem cska magammal.
Kedves Máté!
Ezután így szólítalak, talán ez menni fog tévesztés nélkül!
Nagyon jó verset írtál!
Nem szeretem, ha kiemelnek 1-1- versszakot, de most én is ezt tenném! Az első versszak anyira tökéletes és kerek, hogy akár önállóan is megállná a helyét. Persze az egész mű ott van, ahol lennie kell.
Gratulálok: A még mindig szégyenkező Falevél.
Oh köszönöm. De ha már íg ennyi versnél feltűntél így egymás után. Kevesen teszik ezt meg. Köszönöm.