CV 2010

Születtem ezerkilencszázmindegy.
Már megéltem a van-t és a nincsen-t.
Laktam a kisváros szélén,
Hogy mindenki hagyhasson békén.

Farkaskölykök közt nőttem,
Nietsché-vel telítődtem,
Dinnyét ettem a fűben,
Egy galaxist láttam a tűben.

Apám az nem volt senki,
Mert elfelejtett lenni,
Kiürült kupicák utódai,
Erdőben szétszórva a csontjai.

Vaddisznó, ha tör-túr tán
Megbotlik egy koponyán,
De Isten áldja apámat.
Hisz tőle kaptam a számat.

Anyám a szocialista,
Végtelenműszakú nő,
Akit megvert olykor a Pista,
De anyám teste kő.

Pisis kisiskolásként
Jeleseket zsebeltem,
Bár gondolataim másért
Főttek a fejemben.

Egyszercsak tizenkettő.
Mint boszorkányos éjfél.
Csuklómon véres zsebkendő,
Gyakran nem voltam észnél.

Szerelem. Uborkaszínű.
Pad alatt sárga levél,
Jómagam veszélyes hírű,
Költő és szoknyapecér.

Akkor még nem is tudtam,
Hogy másokra nézve ez bűn.
Egy napon felocsúdtam,
És maradtam:egykedvűn.

Szeretni, szeretni bűn?
Kérdeztem a falaktól.
Majd átnéztem egy tűn,
S kiléptem a barakkból.

A körzőt a nyakához fogtam:
Légy átkozott, dögölj meg,
Az összestől úgy iszonyodtam,
Mint tüskétől a segg.

Maradt a papíron heg,
Kis hegek mind a betűk,
Szorgalmas hadsereg,
S leng ékezet-süvegük.

Éjszakánként megszöktem.
Walkmennel zsebemben,
Vörösboros üveggel,
Reggelnél éberebben.

Az utcákon filozofáltam,
Lehet-e hogy mégsem,
Magamra asszociáltam,
S hogy mi is a küldetésem.

Aztán szerelemtől holtan,
A táncba gabalyodtam,
Felsikerültem a mélyből,
De ismét lehajoltam.

Edzettem napi négyet.
Izzadtam ájulásig.
Arról írtam esszéket,
Mi vezet szívmegrándulásig.

Jah és megint a nőnem.
Koreográfiáztunk,
Hajnaltól hajnalig hajtott
Profivá válunk-vágyunk.

Szívtuk a marihuánát,
Niggerek filmjeit néztük,
Lehánytuk a rasszisták álmát,
Békét, csak békét reméltünk.

Egyszer csak Budapest.
Ideszöktem a múlttal.
Itt kezdeni el a jövőt,
Szakítani a megúnttal.

Akkor már három éve,
Tartós élettársi csend,
De még jó idejébe’
Nem lett hepiend.

Persze ő is fojtogatott,
Meg ki akart ugrani,
Kedves, nem ér ez áldozatot,
Kezdtem el mondani.

Végülis gyorsétterem.
Lett a végleges láger.
Pénzemet ma is itt verem,
Nincsen ennél jobb sláger.

Végülis étteremvezető
Helyettesnek álltam
Vérterem, temető,
Visszeres a lábam.

Elszívom cigarettám,
És mindezzel szembenézek,
Így kezdek őrült hévvel
A kor új évtizedének.