Kipereg… véres markomból az élet,
Homokszemek… csupán az emlékek,
Görcsösen-vágyva ölelném a Szépet,
De érintésemre nyüzsögnek a férgek.
Börtönömön zárként kattan a magány,
Éget minden fény és minden árny.
Lélek-stigmáimból keserű vér csorog,
Rajtam ülnek tort a bánatdémonok.
Gúnyosan neveti rám súlyát a mélység,
Süket fülembe énekli csendjét a sötétség,
Borotvaél-táncra hív az örvénylő Üresség,
Halál az Élet párja: eleve elrendelt jegyesség.
1 hozzászólás
A középső versszak nyers formájában már szerepelt itt régebben részemről egyik láncversben.