A tenger hívott engemet,
sós vizében megpihenek,
mint csecsemő magzatvízben,
még nyelek is egy-két ízben.
Mint ki szül egy kisgyereket,
a víz végül partra vetett
egy lakatlan sziget partján,
kezem véres, orcám halvány.
Itt az Isten háta mögött,
magány kínoz, gyakran nyögök,
nem jár erre a madár sem,
mindig a láthatárt lesem.
Mint Robinson, olyan vagyok,
kagylókat és banánt falok,
hogy legyen kis eledelem,
majmokkal megverekednem.
.
Fohászkodom, az lenne a jó,
bárcsak jönne egy kis hajó,
azt sem bánnám, ha nincs rajta,
csak az ördög öreganyja.
Szabadítson innen engem,
vár rám otthon hű szerelmem,
nem maradok a majmokkal,
vacsorázzanak Darwinnal!
4 hozzászólás
Kedves Albert, már régen nem írtam hozzászólást, de ez a versed valahogy "megfogott". De ne is gondold, hogy valaki meg tud szabadítani a majmoktól, mert azok ma már, itt a mindennapi életben is, itt élnek közöttünk, csak emberi alakot vettek fel.
…üdv Tóni
Értem én, Tóni! Változnak az idők sajnos és ez annak az oka, hogy mindig a régi szép időket emlegetjük, hogy bezzeg akkor… 🙂 És igazunk is van…
A majmok meg bosszantóak tudnak lenni, mindig utánoznak, kivéve, akik emberi alakot vettek fel… azok sajnos nem.
Üdv.: alberth
🙂 Gúnyvers önmagunkról. 🙂
Bennem jól megfér Darwin és a teremtéselmélet is, hiszen harmonikusan próbálom használni mindkét agyféltekémet.
pl. : Jézussal együtt, Őt követve vagyunk ketten Isten előtt egyenlők: Darwin majmocskái. 🙂
Örömmel olvastam humoros versed. Én szeretem-tisztelem a majmokat, mert sok ember embertelenebb, mint majom-elődeik. Bár nem ez a hitem, ezt csak a majomberekre tartom érdemesnek.
Keresem a tv-ben az állatokról szóló műsorokat. Nagyon élvezem, amikor pl.
a majom-mama eteti vagy foglalkozik a kis-majommal. Nekem olyan, ahogyan az emberek is teszik.
Bár én nem csak a majmokat, a többi állatokat is szeretem, és köztük is van, aki emberségesebben foglalkozik a többi élőlénnyel, mint az emberek teszik. Példák vannak rá, hogy egy-egy állat bármelyik állatfajta kicsinyét neveli, ha azt elhagyják. Saját példám van rá, kiskoromban egy kiscsirkét a cirmos anyacicánk nevelte fel. Élvezet volt mindezt látni, milyen természetesen tette, amikor kiscicák és a kiscsirke is megnőtt. Nem egyedi eset az enyém, míg az emberek örömmel ölik egymást, sok okos ember csak ölőeszközök kitalálásval foglalkozik, hogy legyen mivel kiirtani az embertársaikat.
Tetszett a versed.
Üdvözlettel: Kata